Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Karib-tenger kalózai

2012.07.13

 A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka

 

A történet azzal kezdődik, hogy Swann kormányzó (Jonathan Pryce), a jamaicai Port Royal frissen kinevezett kormányzója kislányával, Elizabethtel Angliából a Karib-tengerre hajózik a Brit Királyi Flotta képviselője, Norrington hadnagy (

Jack Davenport) kíséretével. Ráakadnak egy hajóroncsra, melynek egyetlen túlélője maradt: egy Will Turner nevű fiú. Elizabeth felfedezi, hogy a fiú nyakában egy koponyát formáló aranymedál van, s félelmében, hogy kalóz mivolta miatt kivégzik, magához veszi és elrejti. Épp mielőtt a kormányzói hajó folytatja útját, Elizabeth egy pillanatra látni vél egy másik, szakadt vitorlájú hajót eltűnni a ködben.

 

Nyolc évvel később Norringtont parancsnokká nevezik ki, s Elizabeth (Keira Knightley) is hivatalos az előléptetési ceremóniára. Norrington Elizabeth kezét is megkérné az erőd szélén, ám mielőtt konkrétan kimondja szándékát, a lány elájul a melegtől és fűzője szorításától, s az óceánba zuhan. Az imént Port Royalba érkezett kalóz, Jack Sparrow kapitány (Johnny Depp) kimenti a vízből. Mikor Jack a partra viszi a nőt, a brit katonák azonnal körbeveszik és letartóztatják korábban elkövetett bűntetteiért – köztük kalózkodásért, amiért a Brit Kelet-indiai Társaság megbélyegezte alkarján. Miközben megpróbál kereket oldani, Sparrow összeakad Will Turnerrel (

Orlando Bloom) – aki most a helyi kovács inasa, s aki szerelmes Elizabethbe, de nem meri bevallani neki érzéseit –, s egy kardpárbajt követően Will munkaadója leüti, így végül rácsok mögé kerül.

 

 

Ezen az éjszakán Port Royalt lerohanja a hírhedt szellemhajó, amit úgy ismernek: a Fekete Gyöngy – egy fekete bárka, gonosz, vérszomjas legénységgel, egy olyan kapitánnyal az élen, aki a szóbeszéd szerint „annyira gonosz, hogy a pokol is kivetette magából”. A legénység tagjai az ékszer birtoklója, Elizabeth után kutatnak (aki elrejtve valódi kilétét, Elizabeth Turnernek adja ki magát). A lány „alku”-t kiált, aminek értelmében a felek nem okozhatnak sérülést egymásban, s a fedélzetre viteti magát, a kapitány, Barbossa (

Geoffrey Rush) elé (aki korábban a Fekete Gyöngyön Sparrow elsőtisztje volt). Elizabeth Port Royal elhagyásáért cserébe átadja a medált a kalózoknak. Barbossa elfogadja az üzletet, de kihasználva pontatlanságát, elrabolja Elizabethet.

 

 

Másnap Will igyekezete, hogy meggyőzze Norringtont és a Királyi Flottát az ellenség azonnali üldözéséről, kudarcot vall. Míg a parancsnok a stratégiai kidolgozottság híve, Will kiszabadítja Jacket a cellájából, s cserébe az segít neki megtalálni a Fekete Gyöngyöt és Elizabethet. Miután elhajóznak a Lopakodóval, a Flotta leggyorsabb hajójával, s legénységet toboroznak a hírhedt kalózkikötőben, Tortugán, Jack és Will Barbossa nyomába indul, aki Isla de Muertára tart – egy rejtélyes szigetre, ami állítólag felfedezhetetlen, s csak az találja meg, aki már tudja, merre keresse.

 

 

Ezalatt a Fekete Gyöngyön Elizabeth megismeri Barbossa és legénysége történetét és szándékát. Egykor a hajó és legénysége Jack Sparrow kapitány parancsnoksága alatt állt, mígnem fellázadtak ellene, éppen tíz évvel ezelőtt. Barbossa utasítására Jack kénytelen volt Isla de Muerta felé venni az irányt, egy láda 

azték arany rejtekhelyére. Őt közben kitették egy elhagyatott kis szigetre, egy egyetlen golyót tartalmazó pisztollyal, ami véget vethet szenvedésének. A legénység rálelt az azték kincsre, s a rajta ülő átkot babonának vélve mindet magukhoz vették. Will apja, „Bocskor Bill” Turner volt az egyetlen a hajón, aki tiltakozott a lázadás ellen. Elküldött egy aranyat fiának, remélve, hogy a legénység sosem találja meg, s a felkelés büntetéseképp örökké átkozottak maradnak, de ezzel maga is kárhozottá vált. Barbossa megtorlásként Bocskort egy ágyúhoz kötve az óceán mélyére lövette.

 

 

A legénység túl későn ébredt rá, hogy az átok valódi; éhségükre, szomjukra és kéjvágyukra sosem találhattak kielégülést, élőholttá váltak, képtelenek meghalni (egyedüli mód, ha testük darabjaira törik). A Hold fénye felfedi, hogy a kalózok élnek, rothadó csontvázuknak nem árthat egy egyszerű lövés vagy döfés. Hogy feloldják az átkot, a kincs minden egyes darabját vissza kell szolgáltatniuk a ládába, s véráldozatot kell bemutatniuk. Egy évtized után végül sikerült visszahordani majdnem az összes aranyat – már csak Bocskor Bill vére és az általa ellopott darab hiányzik. A medállal (ami valójában az utolsó kincs) és Elizabethtel (akit Bocskor Bill lányának vélnek) a birtokában, Barbossa úgy hiszi, végre minden megvan, hogy az átkot megszüntessék.

 

 

 

Az átok feloldására tett sikertelen kísérletet követően Will megszökteti Elizabethet egy csónakban, bizalmatlanságból kifolyólag Jacket hátrahagyva (a kalózeskü szerint aki hátramarad, ottmarad). Mikor Barbossa és a legénység felfedezi Jacket, Sparrow üzletet ajánl nekik: a Fekete Gyöngyért cserébe elárulja, kinek a vére kell az átok megszüntetéséhez. Ám Jack terve kudarcba fullad, miután a Gyöngy utoléri a Lopakodót, s a szellemkalózok leigázzák azt. Will csapdába esik a fedélzet alatt, miközben a medált próbálja megszerezni. Jack is az ékszer után kap, ám végül Barbossa majma, akit szintén Jacknek hívnak, elorozza előle. Küldetésüket teljesítve, a Gyöngy legénysége fogságba ejti a Lopakodó embereit – köztük Elizabethet –, s elsüllyesztik a hajót, látszólag Willel együtt.

 

 

A fiú azonban csakhamar a Gyöngy fedélzetén terem, s felfedi kilétét a kalózhajó legénysége előtt. Egy félresikerült alkut követően Elizabeth és Jack ugyanarra a szigetre kerül, amiről Sparrow már megszökött tíz évvel korábban, míg Willre a véráldozat szerepe vár az átok feloldása érdekében. Elizabeth felgyújtja a szigeten elrejtett rumkészletet (Jack nagy bánatára), s a hatalmas füstöt rövidesen felfedezi Norrington hajója. Megmenekülve a lassú haláltól, Elizabeth igyekszik meggyőzni a parancsnokot, hogy forduljanak vissza Willért, ám esdeklése csak akkor lel meghallgatásra, mikor nászajándékként kéri.

 

 

Mikor Isla de Muertához érkeznek, Jack meggyőzi Norringtont, hogy hadereivel várjon lesben Barbossára és embereire, míg ő bemegy és kicsalja őket. Odabent rábeszéli Barbossát, hogy halasszák el az átok megtörését addig, amíg meg nem ölik a Királyi Flotta hajójának, a Rettenthetetlennek legénységét és el nem foglalják a bárkát. Jack előre kitervelt mindent; azzal azonban nem számolt, hogy az élőhalott legénység az óceán fenekén sétál ki a barlangból, s így kikerülik a csapdát. Mialatt a Fekete Gyöngy legénysége összecsap a Rettenthetetlen embereivel, Jack, aki időközben elemelt egy aranyat az átkozott kincsből, kardpárbajba kezd Barbossával, korábbi elsőtisztjével. Mivel ő is csatlakozott a kárhozottakhoz, Jack is halhatatlan, míg meg nem szabadítják az átoktól. Ehhez viszont immáron az ő vére is szükséges. Egy ideig csattognak a pengék, mígnem Will és Sparrow is felkészül vérük adására és a birtokukban lévő kincsdarab visszajuttatására (Will az apjától kapott medált, Jack pedig amit elcsent). Mielőtt Turner a ládába ejti az aranyat, Jack rálő Barbossára pisztolyával, melyben a golyót tíz éve tartogatta. Mikor Barbossa erre úgy reagál: „Tíz évig hordoztad magaddal ezt a golyót a pisztolyban és most kárba veszett”, Will így vág közbe: „Nem veszett kárba!”, s elengedi a kezében lévő aranyat, megtörve az átkot. Így a Fekete Gyöngy legénysége ismét halandóvá válik, Barbossa pedig holtan esik össze a kincsekkel telített földön, s elejti keserű, zöld almáját. Felfedezve, hogy többé nem átkozottak, s ezáltal halandóak, Barbossa emberei megadják magukat a Királyi Flottának.

 

 

 

Ismét Port Royalban, Norrington Jack a törvény által megkövetelt felakasztására készül, ám Will, aki úgy hiszi, a kalóz jó ember ahhoz, hogy halált érdemeljen, megmenti őt. Elizabeth mindez s a kovácsinas szerelmi vallomása hatására felbontja eljegyzését Norringtonnal, s helyette Willt választja. Norrington beletörődik a nő visszalépésébe, s megbocsátást ad Willnek az imént elkövetett bűnös tettéért; ezalatt Jack megszökik, az erődről háttal az óceánba zuhan, ahonnan legénységéhez úszik a Fekete Gyöngyre, aminek végre kapitánya lehet. Norrington végignézi, amint Jack egy ismeretlen kaland felé hajózik, s elismerésre méltatja a kalózt annyira, hogy adjon neki egy nap előnyt.

 

Easter egg: A vége főcím után egy jelenetet láthatunk Isla de Muertán, amiben Barbossa majma, Jack, kimászik a vízből az azték aranyhoz, s magához vesz egy darabot. Az újra elátkozott majom a néző felé veti magát nagyra tátott szájával, át a Hold fénysugarán.

A Karib-tenger kalózai 2. - Holtak kincse

A film a jamaicai Port Royalban veszi kezdetét, Elizabeth Swann és Will Turner esküvőjének napján. Ám az előző rész végi akciójukért – megmentették Jack Sparrow-t az akasztófától – most nagy árat kell fizetniük. Lord Cutler Beckett érkezik a kikötőbe a 

Kelet-indiai Társaságtól, a párra és Norringtonra (akit megfosztottak rangjától néhány hónapja, így most nincs jelen) vonatkozó végzéssel. Mivel hagyták megszökni Jack Sparrow-t, mindhármukra halál vár. Beckett ad egy esélyt Willnek: meg kell szereznie Jack „elromlott” iránytűjét (ami valójában használója leghőbb vágya felé mutat) a Társaság számára. Amennyiben nem jár sikerrel, Elizabethnek (aki rácsok mögé került) szembe kell néznie az akasztófával. Később kiderül, Beckettnek azért kell az iránytű, hogy megtalálja a Holtak kincsének ládáját (mely Davy Jones szívét rejti), s annak erejével uralja a hét tengert s kalózait.

 

 

 

Jack Sparrow adóssága 

 

Will apja, „Bocskor Bill” Turner megjelenik Jack Sparrow előtt, átadja neki a Fekete Foltot, s figyelmezteti: eljött az ideje, hogy törlessze adósságát a legendás Davy Jonesnak – a tenger mélye urának és a Bolygó Hollandi kapitányának, egy kísérteties hajóénak, aminek legénysége minden értelemben elveszett tengerészekből áll, akiknek teste fokozatosan keveredik különböző vízi élőlényekével, s végül maguk is részei lesznek a hajónak. Davy Jones újraalkotta a Fekete Gyöngyöt, s tizenhárom évre a kapitányává tette Jacket. Hogy behajtsa a tartozást, Jones kieresztette a mélyből a 

Krakent – egy gigantikus méretű lényt, ami Jacket arra ösztönzi, hogy minél előbb maga mögött hagyja a tengert, ahol az elképzelhetetlen terror les rá. Jack úgy dönt, a part felé veszi az irányt.

 

 

Sokáig eredménytelen kutatás után Will végre rátalál az elhagyatott Fekete Gyöngyre egy lakatlan szigeten. Odaérkeztét követően elfogja egy kannibál törzs, akik Jacket vezetőjükké választják. Jack Will elfogását parancsolja – majd odasúgja neki: „ments meg”. E mondatára rövidesen magyarázatot kapunk a Gyöngy embereitől (akikhez Will akaratán kívül csatlakozott): a helyi kannibálok úgy vélik, Jack egy isten, s végezni kell vele, majd megenni, hogy kiszabadítsák földi testéből.

 

 

Mialatt a legénység a szökésen fáradozik, Jacknek szintén alkalma nyílik rá. Will, Jack és a legénység a Fekete Gyöngynél egyesül újra, ahol Ragetti és Pintel épp a hajó elkötésén fáradozik. A két félnótás kalóz csatlakozik a kannibálok elől menekülő csapathoz.

 

 

A Gyöngy fedélzetén Jack és Will alkut köt: Jack átadja Willnek az iránytűt, amint a fiú megszerzi neki a kulcsot, ami a Davy Jones szívét őrző ládát nyitja. Ellátogatnak Tia Dalma mocsarába, ahol Barbossa halhatatlan majmáért (akit szintén Jacknek hívnak) cserébe a nő információval szolgál Davy Jonesról és a Bolygó Hollandi hollétéről. Tia Jacknek egy üvegben földet is ad. Elmondja Willnek a legendát, miszerint Davy Jones szerelme miatt vágta ki saját szívét; s azt, hogy a rettegett kapitány nem léphet szárazföldre, csak minden tíz évben egyszer, így az üveg föld jó szolgálatot tehet. Ezzel a tudattal indul a legénység a Bolygó Hollandi keresésére.

 

A Fekete Gyöngy előtt feltűnik egy erősen megrongálódott hajó, s Will vállalkozik rá, hogy átmegy, és megtalálja a kulcsot. Az összetört hajó valójában csapda, melyet maga Jack eszelt ki – nem a Hollandi maradványai, hanem a Kraken által megtámadott hajóé, melynek legénységét Davy Jones sajátjáéba kényszeríti. Mialatt Will a hajót fésüli át, ő is fogságba esik. Mikor Davy Jones tintahalképével pásztázza őt, Will Jack utasítása szerint azt mondja, hogy Sparrow küldte őt maga helyett. Jones meglepetten néz körbe, Jack Sparrow pedig távcsővel kémleli az eseményeket; arcuk találkozik. Rövidesen arról kezdenek tanakodni, hány embert ér Jack lelke (százat, Jones szerint). Jack a Tiától hallottak ismeretében próbálkozik meglágyítani ellenségét, mikor elárulja neki, hogy Will szerelmes, s épp házasság előtt áll. A Hollandi könyörületet nem ismerő kapitányát azonban ez nem hatja meg, de Jacknek sikerül elérnie, hogy Turnert (aki mit sem tud minderről) előlegként vegye számításba, s adjon neki három nap haladékot a többi lélekre. Az átmeneti haladék megszerzése után Jack 

Tortuga felé veszi az irányt, hogy lelkeket toborozzon.

 

 

 

A holtak kincse

 

 

Mindeközben Elizabeth Swannt apja kimenekíti cellájából, s terve szerint biztonságban Angliába juttatja. Ám Beckett egyik embere, Mercer kersztülhúzza számítását. Elizabethnek, aki amúgy sem rajong Angliáért, míg apját elfogják, sikerül elmenekülnie. Beckett irodájába megy, ahol egyedül találja a férfit, s pisztollyal kényszeríti a márki egy levelének – ami a korona szolgálatára jelöl ki – átadására, amivel Lord Beckett terve szerint Jack Sparrowt kényszerítette volna kötelékbe. Elizabeth ezután tengerre száll. Miután felszökik egy kereskedelmi hajóra, sikerül elérnie, hogy a kapitány Tortugában kössön ki, ahol reményei szerint rátalál Willre vagy Jackre. Utóbbi és Mr. Gibbs egy ottani kocsmában éppen emberek toborzásán ügyködik, kevés sikerrel. A rangjától és méltóságától megfosztott Norrington is jelentkezik, csetepatét okoz, amit kihasználva Jack életére tör, s végül szánakozó meglepettséget vív ki Elizabeth részéről, aki felkarolja és a fedélzetre vezeti a férfit. Mikor mindannyian a Gyöngyön vannak, Jack meggyőzi Elizabethet, hogy az egyetlen mód, hogy szerelmét megmentse, ha megtalálja Davy Jones szívét, s így Elizabeth a szív meglelését akarja a legjobban a világon. Ezzel a meggyőződéssel a lány képes használni Jack iránytűjét (aminek valódi értékére most fény derül), hogy elvezesse őket a szívet őrző ládához. Jacknek szüksége van Elizabeth segítségére, mert az eszköz számára már nem működik (vagyis nem arrafelé mutat, amiről úgy véli, a legjobban szeretné). Természetesen a probléma, ahogy korábban Tia rámutatott, nem az iránytűben keresendő, hanem magában Jackben, aki valójában nem is tudja, mit akar a legjobban a világon.

 

 

Ezalatt a Bolygó Hollandin Will találkozik apjával. Miután megismeri a hajó mibenlétét, a fiú kihívja Davy Jonest egy kockajátékra, hogy elnyerje tőle a kulcsot, vagy ha veszít, örök szolgálatba szegődjön a Hollandin. Mikor leülnek játszani, Davy Jones felfedi a kulcs rejtekhelyét, ami, mint később megtudjuk, Will kihívásának valódi célja volt. De Bocskor Bill, nem tudván a valódi okról, beszáll a játékba, s mikor már bizonyos, hogy Will veszíteni fog, megmenti fiát a vereségtől a maga tétjével. Nem sokkal később az ifjabb Turner, felhasználva a megszerzett információt a kulcs hollétéről, ellopja azt, míg Davy Jones alszik. A tárgy birtokosaként megígéri apjának, hogy egy napon felszabadítja a szolgálatból, majd elhagyja a Hollandit, s egy másik hajó fedélzetén köt ki, ami ugyanaz, amin Elizabeth is utazott korábban. Davy Jones rövidesen ráuszítja a hajóra a Krakent, ami porrá zúzza azt, megölve mindenkit a fedélzeten. Willnek nagy nehezen sikerül kereket oldania a szörnyeteg haragja elől, s elrejtőzik a Bolygó Hollandin. Davy Jones, szívét féltve, a sziget felé veszi az irányt, ahol szerve el van rejtve.

 

 

Eközben Jack és Elizabeth között érdekes párbeszédek zajlanak, amelyek kétségkívül némi szerelmet is "hordoznak magukban". Bár a lány hevesen tagadja, világosan látszik, nincs ellenére a kapitány viselkedése. A kalóz rámutat, nem is különböznek ők ketten olyannyira egymástól, mint Elizabeth hinné. Itt majdnem elcsattan egy csók is, de a meghitten romantikus jelenetet leblokkolja az ismét feltűnő Fekete Folt Jack kezén.

 

 

Közel egy időben ér a szigetre mindkét hajó, ám Davy Jones kénytelen a legénységét partra küldeni, hogy elhozzák neki a ládát, mert ő maga egy évtizedig nem léphet szárazföldre. Jack, Norrington és Elizabeth ér elsőként oda, ahol a láda el van ásva, az iránytűnek köszönhetően. Az eszköz a lány kezében immáron nem a láda helyére mutat, hanem többször is Jack felé téved – ez a tény igencsak zavarja Elizabethet, főként, mert Norrington korábban a Gyöngyön már említett valami olyasmit, hogy Elizabeth szíve kezd elvándorolni a „legutóbbi vőlegényétől” a kalózkapitány felé. Mikor Sparrow ellenőrzi az iránytűt, az Elizabethre mutat, s ebből arra következtet, hogy a lány éppen a keresett ponton üldögél (mikor Elizabethnek Jackre mutatott az iránytű, könnyen lehet, hogy a keresett pont volt a cél, vagy éppen maga a kapitány, mert közel egyvonalban volt a kettő). A hármas rálel a homokba temetett ládára, ami leveleket tartalmaz (feltehetőleg a nőnek vagy a nőtől, aki összetörte Davy Jones szívét) és egy kisebb ládikát, amiben hallhatóan maga a dobogó szív található. Will ekkor megjelenik, s nyomban Elizabeth mellé szegődik, ami láthatóan bosszantja Jacket és Norringtont. A három férfi mindegyike felfedi valódi tervét a szívvel, s így egy vad hármas-kardpárbaj alakul ki közöttük, amit Elizabeth igyekszik megszakítani. Mialatt ők négyen el vannak foglalva, Ragetti és Pintel a láda ellopásán mesterkedik; Elizabeth észreveszi ezt, s üldözőbe veszi őket. Csak akkor eszmél rá, hogy fegyvertelen, mikor szembekerül velük. Davy Jones legénységének érkezése azonban ideiglenesen együttes küzdelemre kényszeríti őt a két kalózzal a szörnyek ellen. Ezalatt Jacknek sikerül eloldalognia Willtől és Norringtontól a kulccsal egy bámulatos harc után egy guruló malomkeréken. Kinyitja a magára hagyott ládát, magához veszi Davy Jones szívét, s bezárja a tartóeszközt. Visszasiet a csónakhoz, majd az üveg földbe temeti a szívet. Mikor Jacket lefoglalja az ellenség, Norrington felfigyel a ládikára és a földes üvegre a ladikban. Egy „bátor” lépésre szánja el magát, mikor a ládikával a hóna alatt a dzsungelbe rohan, hogy magára vonja Davy Jones legénységének figyelmét, látszólag alkalmat adva a többieknek a menekülésre, de mit sem szólva arról, hogy magához vette a szívet az üvegből. Jack, továbbra is a szív birtokosának vélve magát, a többiekkel együtt hátrahagyja a szigetet. Norringtont utolérik Jones szörnyei, ám a férfi a gyávát játszva tovafut, hátrahagyva a ládát, mire a rémlegénység egyhangúlag nevetésben tör ki.

 

 

A Fekete Gyöngy végzete 

 

 

Miután Will, Elizabeth és Jack lelép a szigetről, a Hollandi legénysége elviszi a ládát Davy Jonesnak, aki kiadja a parancsot a Gyöngy üldözésére. A Gyöngy azonban gyorsabbnak bizonyul (mivel Jones hajója csak széllel szemben kiemelkedő). E kudarc után Davy Jones előhívja a mélyből a Krakent. Willnek, akinek már volt alkalma közelről látni a lényt, feltűnik az óriáspolip közeledte, s figyelmezteti a legénységet. A rém megérkezik, ám sikerül visszaszorítani, mikor Will elrendeli, hogy minden ágyúból egyszerre lőjenek a karjaira. Kihasználva az ideiglenes békét, felhalmozzák a lőport és a rumot, s a terv szerint egy lövéssel felrobbantják az egészet a megfelelő pillanatban. Mialatt a Kraken visszatértére várnak, a földes üveg eltörik, tartalma szertehull, s kiderül, hogy nincs benne a szív. Jack kétségbeesetten kutat a maradványok között, mialatt a legénység újabb csapásra készül az újra megjelenő, s az összes ágyút elpusztító Kraken ellen. A harc hevében Elizabeth megpillantja Jacket, amint egy csónakban távolodik a hajótól. Pár pillanattal később, Jack evezés közben ránéz iránytűjére, ami visszamutat a Gyöngyre s legénységére (talán éppen Elizabethre). A Kraken elleni végső rohamban Elizabeth beleakad Jackbe, aki visszatért, hogy kiálljon hajójáért. A kapitány belelő a lőporcsapdába, ami felrobban és a Kraken karjait darabokra szaggatja. A szörnyeteg visszahúzódik a vízbe, de Jack tudja, hamarosan újra támadni fog. Fájdalmasan rendeli el a hajó elhagyását.

 

 

Elizabeth ráébred, a Krakennek csupán Jackre fáj a foga. Miközben a legénység leereszkedik a Gyöngyről az evezőscsónakba, Elizabeth Jackhez fordul és szenvedélyesen megcsókolja. Mindezt az éppen lemászó Will észreveszi, s érthetően mély fájdalommal tölti el. A csók elvonja Jack figyelmét, éppen elegendően ahhoz, hogy a nő odabilincselhesse őt a végzetéhez közeledő hajó árbocrúdjához. Elizabeth ezután elmondja Jacknek, ez az egyetlen megoldás, hogy a többiek épségben megússzák, s hogy nem sajnálja, noha később mélységesen szomorú tette miatt. (Érdekes fordulópont mindez Jacknek és Elizabethnek: Jack elhatározta, hogy megmutatja jó oldalát, s visszatér a hajóra segíteni életét kockáztatva, míg a lány félretéve becsületét és illemét megcsókolja Jacket és a menekülés érdekében hozzáláncolja a kapitányt a hajóhoz). Mikor Elizabeth is a csónakban van, úgy válaszol Will rideg érdeklődésére, mely Jack hollétére vonatkozik, hogy a kalóz úgy döntött, a fedélzeten marad, hogy előnyt adjon nekik a menekülésre; el is eveznek hát. Jacknek sikerül kibújtatnia kézfejét a bilincsből, épp mikor a Kraken ismét feltűnik a hajót körbevéve, csapdába ejtve Sparrowt. Jack megragadja kardját, cinikus mosollyal így üdvözli a szörnyeteget: „Hello, állatka!”. Fegyverét szúrásra emeli, egyenesen a monstrum állkapcsai felé, miközben a lény a hullámok közé rántja a Gyöngyöt. Davy Jones végignézi az eseményeket, s végül Jack adósságát kiegyenlítettnek nyilvánítja. Ezután kinyitja a ládát. Mikor rádöbben, hogy szívét ellopták, az ég felé emeli csápos arcát, s így kiált fel: „Légy átkozott, Jack Sparrow!”.

 

 

Norrington jelenik meg Port Royalban és Beckettnél jelentkezik, az összes ellene felhozott vád ejtését követelve. Beckett meglepetésére azonban Norrington nem hozta el Sparrow mágikus iránytűjét. Helyette, egy kis szütyőt ejt az asztalra, ami Davy Jones szívét tartalmazza, és a márki levelét, saját nevével kitöltve.

 

 

A Gyöngy túlélői újra ellátogatnak Tia Dalmához, s keseredettségük közepette Jackre emelik poharukat. Tia ezután azt kérdezi tőlük, valóban kívánnák-e Jack és a Fekete Gyöngy visszatértét, mire mind a heten igennel felelnek. Ha így akarják, el kell menniük egy helyre, amit úgy hívnak, a Világ Vége, s ehhez szükségük lesz egy kapitányra, aki ismeri azokat a vizeket. E ponton Barbossa kapitány, akit Jack a halálba küldött az első filmben, megjelenik a csigalépcsőn. A többiek döbbent arcát látva kérdezi: „Mondjátok csak, mi lett a hajómmal?”, majd mosolyogva beleharap egy zöld almába, s hűséges majma a vállára ugrik. (A szemfüles néző már korábban is észrevehette a kapitány jelenlétét a házba; amikor először látogatják meg Tiát, Jack észreveszi és hosszasan vizsgálgatja Barbossa kalapját, valamint amikor fizetség gyanánt elengedik Jack-et, a majmot, az rögtön befut egy másik szobába, ahol Barbossa csizmáin kezd el ugrálni.)

 

Easter egg: A végefőcím után egy jelenetet láthatunk, amiben a kannibálok a Fekete Gyöngy potyautasát, a szigeten maradt cellakulcsőrző kutyát tették meg új parancsolójuknak.

 

A Karib-tenger kalózai 3. - A világ végén

 

Lord Cutler Beckett kíméletlenül jár el a kalózkodással kapcsolatba hozott személyekkel: sorra akasztatja fel emberek tömegeit. Köztük van egy kisfiú, aki énekelni kezdi a Hoist the Colours című kalózdalt, majd a bitóra várakozó összes elítélt bekapcsolódik. Ugyanezt dúdolja Elizabeth Swann egy kis ladikot evezve Szingapúrban. Partot ér, ahonnét Barbossa kapitánnyal a kínai 

kalóz, Szao Feng fürdőházába látogat. Odakinn Tia Dalma egy egyszerű árusnak álcázza magát, míg a legénység többi tagja a fürdőház alatt rejtőzik, hogy szükség esetén erősítést nyújtson a bentlévőknek.

 

Barbossa és Elizabeth azért érkezett, hogy egy hajót és legénységet kérjenek Jack Sparrow megmentéséhez, aki Davy Jones börtönében raboskodik. Szao Feng azonban halálos ellensége Sparrownak, és elárulja, merő véletlenségből épp ezen a napon fogott el egy tolvajt, aki a navigációs térképét kísérelte meg ellopni tőle. Will Turnert, a tolvajt egy hordó vízből emelik ki, ami meglepi társait, mivel nem számítottak sikertelenségére. Szao Feng kiszúr egy ázsiai férfit hamis tetoválással a hátán, s kardot ránt a torkához, úgy vélve, ő is Barbossa embere. Azonban egy pillanat múlva világos lesz, az ismeretlen egyik félhez sem tartozik, s ekkor a 

Kelet-indiai Társaság katonái törnek be az épületbe, azonnal tüzet nyitva mindenkire. A harc hevében Will és Szao Feng megegyeznek, az utóbbi ad egy hajót, legénységet és a térképet, amit Will el akart lopni, cserébe Will megígéri Szao Fengnek, hogy bosszút állhat majd az élő Jack Sparrown.

 

Barbossa, Elizabeth, Will és a legénység fagyos vizeken át hajózik Szao Feng térképei segítségével, amit Turner a küzdelem után emelt el. Hamarosan elérkeznek a világ végére, egy hatalmas vízesés peremére, ahol a 

tenger vize lezúdul. WIll szeretné elkerülni a vízesést, azonban Barbossa megparancsolja, hogy ne tegyenek semmit. A hajó megállíthatatlanul a feneketlen mélybe zuhan.

 

Egy kietlen, fehér pusztában raboskodva Jack Sparrow szembesül személyisége több kivetülésével, akik a Gyöngy legénységét alkotják. A száraz sivatagban megfeneklett hajót tengeri rákok ezrei veszik kezelésbe, így Sparrow kapitány hajója elindul a tengerpart felé. Éppen mikor odaér, a segítségére érkezők a vízből másznak ki, s örömmel fogadják őt. Jack azonban nem érti, miért kéne velük hajóznia, hiszen már többen is megpróbálták közülük megölni, s egyiküknek sikerült is. Csak ekkor derül ki Will és a Gyöngy legénysége számára, hogy Elizabeth felelős Jack haláláért. Ellenségeskedésük és kölcsönös bizalmatlanságuk ellenére Sparrow és Barbossa szövetséget kötnek, mikor megtudják, Cutler Beckett birtokába került Davy Jones szíve, és a 

Bolygó Hollandi segítségével kívánja egyszer s mindenkorra eltörölni a kalózokat a tengerekről. A világ kilenc kalózurának össze kell gyűlnie a Kalóztanácson, méghozzá sietősen. A világ végéről hazavezető úton a Hai Peng irányával ellenkezőleg a holtak lelkei térnek békére csónakokban. A fedélzetről Elizabeth apját pillantja meg: Swann kormányzót Lord Beckett félretette az útból, mikor Davy Jones szívéről kezdett érdeklődni. Elizabeth szörnyű perceket él át, de apja biztosítja róla, hogy büszke rá.

 

A Gyöngyön Sparrow és Barbossa vitába keveredik, mígnem Szao Feng és emberei tűnnek fel, s a hajót követelik, Feng pedig Willt nevezi ki kapitányaként. Ez mindenkit meglep, különösen Elizabethet. Hirtelen a Kelet-indiai Társaság zászlóshajója tűnik fel. Kiderül, hogy Szao Feng így akar bosszút állni Jacken. Átadja őt Beckettnek, a Gyöngyöt pedig elfoglalják. Barbossa megpróbál egyezségre jutni azzal, hogy elárulja: a fedélzeten van Kalüpszó, a tenger mindenható istennője, emberi formába zárva. Szao Feng Elizabethre pillant, s érte cserébe elhagyja a hajót és segít nekik megszökni. Jacknek a zűrzavar közepette sikerül visszaszállnia a Gyöngyre. Beckett az Empress után a Bolygó Hollandit küldi a Gyöngy után. Will nyomokat hagy hátra Beckettnek, hogy kiszabadíthassa az apját, de Jack rajtakapja és a 

tájolójával együtt belöki Willt a vízbe. Aznap este Szao Feng az Empress-en minden földi jóval kényezteti Elizabeth-et, s Kalüpszónak hívja. A Bolygó Hollandi hirtelen rajtaütése folyamán azonban Szao Feng súlyosan megsérül, s halála előtt Elizabethet nevezi ki az Empress új kapitányának, mivel úgy hiszi, ő a tenger istennője, aki valójában Tia Dalma.

 

 

Elizabeth és legénysége a Lord Beckett parancsa alatt álló Bolygó Hollandi fedélzetén rácsok mögé kerül. Ott Elizabeth találkozik Will apjával, Bocskor Billel, aki már szinte teljesen a hajó részévé vált, s akinek elméje már nem teljesen tiszta. James Norrington, a Bolygó Hollandi a Kelet-indiai Társaság szolgálatában álló parancsnoka kimenekíti egykori szerelmét és a legénységet, azonban ezért az életével fizet: Bocskor Bill rajtakapja, riadóztatja a többieket és végez Norringtonnal. Norrington halála után Mercer, Beckett bérgyilkosa veszi át a kapitányságot a hajón.

 

Will Beckett hajóján köt ki, ahol megmutatja a Kelet-indiai Társaság vezetőjének az utat Roncsvárosba. A Kalóztanácson nyolc vitázik a kilenc kalózúrból Beckett fenyegetéséről és Kalüpszó kieresztéséről földi börtönéből. Meglepetésükre Szao Feng helyett Elizabeth érkezik, mint a kilencedik kalózúr. Mikor nem jutnak megegyezésre a helyzet kezelését illetően, Jack azt javasolja, válasszák meg a Kalóztanács királyát. Mivel minden kalózúr csak egyetlen szavazattal rendelkezik, s mindig magára szavaz, megdöbbenést kelt, hogy Jack Elizabethre adja voksát. Mint a Kalóztanács királya, Elizabeth a Beckett elleni harcra és Kalüpszó békén hagyása mellett dönt, Barbossa bánatára, mivel ő az istennő erejében látja a megoldást. Amint az összes kalóz az ütközetre készül, a horizonton Lord Beckett flottájának több tucat hajója tűnik föl. Tárgyalásra kerül sor, Lord Beckett oldalán Will Turner és Davy Jones áll, míg velük szemben Elizabeth, Barbossa és Jack érkezik. Elizabeth azt hiszi, kedvese elárulta őket, de Beckett megmutatja nekik Jack tájolóját. Barbossa és Elizabeth dühös lesz, így alku születik Will és Jack cseréjéről. A hajójukra visszaérve, Barbossa kiszabadítja Kalüpszót, s arra kéri, segítse őket a Davy Jones, a Királyi Flotta és a Kelet-indiai Társaság elleni harcban. Az istennő azonban dühöngve tovatűnik és örvényt generál a csata színhelyén. A kardpárbajok hevében Elizabeth és Will egybekel Barbossa kapitány esketésével, akinek mint hajóskapitánynak, jogában áll összeadni őket. Az ágyútűz során Mercer testőrei meghalnak, ezért Davy Jones gyorsan és kegyetlenül megölte, hogy visszaszerezze a ládáját, amit nagy megdöbbenésére Jack kezében talál. Jack Sparrow heves csatát vív a Bolygó Hollandi kapitányának 

szívéért, mely ládájában hol az egyikükhez, hol a másikukhoz kerül. Mikor Jack már a kezében tartja a dobogó szervet, s egy tőrt szegez rá, Jones válaszképpen hirtelen szíven döfi Willt kardjával. Erre Bocskor Bill saját kapitányára támad, s ezalatt Jacknek van ideje Willhez vinni a szívet, aki átszúrja azt. Davy Jones az örvénylő mélybe zuhan, hajója pedig követi, épp mielőtt Jack és Elizabeth elhagyja.

 

 

Aki megöli a Bolygó Hollandi kapitányát, annak át kell vennie helyét az idők végezetéig. A Bolygó Hollandi a felszínre tör, új kapitányának köszönhetően a tengeri élőlényekkel asszimilálódott legénység ismét emberi formában végezheti feladatát. Cutler Beckett elveszítette ütőkártyáját, s így szó szerint két tűz közé kerül: a Bolygó Hollandi és a Fekete Gyöngy két oldalról porrá ágyúzza az Endevourt, s fedélzetén Beckett is porrá lesz. A Királyi Flotta és a Kelet-indiai Társaság visszavonulót fúj.

 

 

A kalózok győzedelmeskednek. A Bolygó Hollandi azonban a tenger mélyén kell, hogy hajózzon továbbra is, s kapitánya csupán tízévente egyszer léphet szárazföldre. Willnek most segítenie kell a holtak lelkének átkelését, a ládába zárt szívét pedig Elizabethre bízza utolsó napján, amit a parton tölt. Tortuga kikötőjében, Jack azon veszi észre magát, hogy a Fekete Gyöngyöt ismét elveszítette, ráadásul megint Barbossa orozta el tőle. Azonban Sparrow túljárt egykori elsőtisztje eszén: nála van az ifjúság forrásának térképe, így egy csónakban nekivág a tengernek.

 

Easter egg: A végefőcím utáni jelenetben, tíz évvel később, egy fiatal fiú, tízévesforma a Hoist the Colourst énekli, amint Elizabeth mögötte sétál. A Nap lemegy, zöld fény cikázik át a horizonton, s Willel az árbocon a Bolygó Hollandi emelkedik fel a tenger vizéből.

 

A Karib-tenger kalózai 4. - Ismeretlen vizeken

 

Jack Sparrow kapitány ( Johnny Depp ) Londonban megszökik a fogságból a királyi kihallgatás közben. A kikötőben egy szélhámos visszaél a nevével és legénységet toboroz. Amikor leleplezi, kiderül, hogy ő a múltjából egy nő, Angelica ( Penélope Cruz ). Ekkor elbizonytalanodik, nem tudja, hogy a nő szereti-e még, vagy csak egy szívtelen szélhámos játszik vele, felhasználva őt az „ifjúság forrása” megtalálásához. Mivel Angelica ismeri az irányt, Jack Sparrow kénytelen felszállni vele az Anna királynő bosszúja fedélzetére, mely Feketeszakáll ( 

Ian McShane ), Angelica apjának kalózhajója, így Jack egy olyan kalandba keveredik, ahol nem tudja kitől is kell jobban félnie: Feketeszakálltól, vagy a nőtől a múltjából.

 

Feketeszakáll időnként 

vudu -varázslatot vet be Jack Sparrow ellen, akiről kisméretű, megmintázott bábuval rendelkezik.

 

Az „ifjúság forrása” felé tart Barbossa kapitány is ( Geoffrey Rush ) , aki a kalózruhát az angol egyenruhával cserélte fel, de őt a személyes bosszú hajtja Feketeszakáll ellen, aki elvette tőle a hajóját; továbbá az „ifjúság forrása” felé tartanak a spanyolok, akik nem megtalálni, hanem vallási felbuzdulásból elpusztítani akarják a forrást. Barbossa kapitány kényszerű segítője Jack Sparrow elsőtisztje, Joshamee Gibbs ( 

Kevin McNally ), akinél ott volt a forrás helyét feltüntető térkép, de gyorsan elégeti, amikor Barbossa kéri tőle.

 

 

Az „ifjúság forrása” vizének hasznosítása úgy történik, hogy két ezüst kupa kell hozzá, az egyikben fel kell fogni egy szirén könnyét, mindkettőbe tölteni kell az „ifjúság forrása” vizéből, és aki a szirén könnyével vegyített vizet megissza, az a másik ember élethosszát megkapja (beleértve azt is, ameddig élt volna, mert ő a kupa felhajtásakor meghal).

 

 

A szirének felül gyönyörű, kétéltű nők, akik alul hosszú és erőteljes halfarokban végződnek. A tengerben élnek. Szeretik hallgatni a tengerészek énekét és ők maguk is énekelnek. Azonban a tengerészeket magukkal rántják a mélybe, ahol azok megfulladnak.

 

 

A kalózoknak egyetlen szirént sikerül zsákmányolniuk, akit magukkal visznek, mert a szirén könnyére friss állapotban van szükség. A szirént megszereti a kalózok közé keveredett misszionárius, aki többször segít rajta, hogy életben maradhasson.

 

 

A kupák elvileg egy megfeneklett kalózhajóban találhatók. Egyszerre ér oda Jack Sparrow és Barbossa kapitány, azonban egy összecsapás után rájönnek, hogy a kupákat már megkaparintották a spanyolok, ezért átmenetileg összefognak, hogy megszerezzék tőlük, ami sikerül is nekik. A kalózhajón észrevesznek üvegpalackokat, amikben elvarázsolva valóságos hajók vannak (köztük a Fekete gyöngy is).

 

 

A forrásnál összecsapnak az ellenfelek, Barbossa kapitány egy mérgezett élű karddal leszúrja Feketeszakállt, a spanyolok lerombolják a forrást.

 

 

Jack Sparrow (szándékosan vagy véletlenül?) felcseréli a két kupát, így Angelica marad életben és apja, Feketeszakáll hal meg (aki az élethosszabbító kupát választotta).

 

 

Jack Sparrow kirakja Angelicát egy lakatlan szigeten egy töltött pisztollyal, aki elmondja neki, hogy gyereket vár tőle. Jack egy pillanatra elbizonytalanodik, majd otthagyja Angelicát.

 

 

Jack Sparrow és elsőtisztje egy tengerparton ballagnak. Az elsőtiszt az összes hajó palackját elhozta egy nagy zsákban. Jack elmondja neki, hogy azért nem itta meg a vizet, mert nem szeretné tudni a halála napját.

 

Easter egg : Újra a lakatlan szigetet látjuk, rajta Angelicával. A hullámok a lábához sodorják a Jackről mintázott vudubabát…

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete A Karib-tenger kalózai

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

If farthest adjustment tell pericardiocentesis.

(ijegusujmael, 2019.03.13 18:08)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

 

 


Óra



Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30